Hasonlóság terén elődjéhez a család témáját veszi terítékül, csak ebben a műben nem pont az anyai szerepet, hanem az apai gondosságot követhetjük történetünkben. Voltak átemelt szálak, amelyek mind két filmben elég nagy szerepet kapnak.
Mind kettő darabban a gyermekek történetét kapjuk kiskortól, már egészen nagy korig, hogy hogyan változik a személyiség a külső erők hatására. Gondolok itt arra, hogy a két szereplő telljesen ellentétes viselkedéstformát tanusít, aminek a lényege nagyobb korra ellentétes irányba változik. (Kiskorában nem szereti a "farkas" életet, nagyobb korára meg mást sem csinál - Kedves, törődő a főhőssel, de nagyobb korára ő a főgonosz.)
Különösen tetszett az, hogy a grafika is szinte megegyező, kisebb-nagyobb sikerrel, a CGI-t leszámítva amit amúgy is csak az vesz észre, aki feltétlenül keresi a hibát.

Történet:
Ren, a főszereplő alig 9 éves, mikor édesanyja meghal és mivel elvált szülők gyermeke, így rokonaihoz kellene költöznie. Azonban ő másként gondolkodik életéről, elszökik és Tokyo utcáin csatangol. Azonban belefut egy rejtélyes alakba, akit követ egy sikátorig, ami is egy másik világba vezeti őt át, mely gyakorlatilag a szörnyek otthona.
Ebben a világban mindig van egy Nagymester, aki miután átadja tisztjét egy párbajban nyert utódjának, meghatározhatja, milyen istenségként akar újjászületni. Jelenleg Kumatetsu és Iozan a két kiszemelt utód, azonban tűz és víz a két karakter. Iozant mindenki szereti és mindenki őt akarja a következő Nagymesternek, ám Kumatetsu hatalmas erővel bír azonban lusta, antiszociális, és személyisége miatt tanítványai is elhadják. Szőrös szereplőnk, Kumatetsu kinézte magának a fiút az embervilágban, így elhatározta, hogy ha lesz is neki tanítványa, az ő lesz. Így kezdődik kettejük története...

A film nagyon ügyesen indít, már az elején is csak a tekintetekre pályázik. Nem éreztem hiányosságot a végéig. Nagyon szépen és ügyesen játszotta ki a lapjait, és ez inkább a főszereplőknél jelenik meg. Voltak persze fölösleges cselekedetek, például nem értettem ezt a nagyon erőszakoskodó szerelmi szálat, de ettől a pár 10-perces hullámtól eltekintve engem megevett ez a film. Röhögtem, és csak röhögtem.
Azt azért megjegyezném, hogy a vége felé kifejezetten azt éreztem, hogy nincs több idő, be kell fejezni valahogy, volt benne némi kihagyhatatlan logikátlanság is ezáltal.
Szól a tanító-tanított viszonyról, apa-fiú kapcsolatról, a tanulás fontosságáról, arról, hogy mit jelent erősnek lenni...talán nem túlzás azt mondani, hogy az élet nagy kérdéseinek némelyikét boncolgatja. És nem is rosszul.
És csak ezen felül jön, hogy tele van jól kitalált, kedvelhető, tényleges személyiséggel rendelkező karakterekkel, akiket egész egyszerűen jó nézni. A történet talán kicsit túl szentimentális néhol, de szerintem itt ez teljesen belefér, és különben is, szinte kivétel nélkül átélhetőek az érzelmi csúcspontok.
Összegzés képpen: Nem tudom, hogy milyen teknikát alkalmaz az író, de engem kilóra megvett. Ennyi, nem kell ide több.
Köszönöm! (<3)