Spoiler mentesen a történet:

A jövőbeli Tokyoban járunk, ahol az emberek álamait pszichoterápiás gyógymódként használják, melynek keretében egy cég (pontosabban egy ember) kifejleszt egy DC Mini nevű eszközt, mellyel be lehet lépni az emberek álmaiba, megosztani azt.
A fejlődésnek köszönhetően nem csak megfigyelhetik, hanem aktív résztvételt is folytathatnak az alany álmaiban.
Az eszköz még fejlesztés alatt áll, és sikerült a "főgonosznak" kettő példányt kicsempésznie, és itt kezdődik a nem túl érdekes bonyodalom. Dr. At-chan az "álomvilágbeli" alteregójának, Paprikának a bőrében próbálja megtalálni a tettest, ám sietnie kell, mert az elkövető egyre több ember álmát keríti hatalmába, a valóság és álom közötti határ pedig egyre inkább elmosódik.
Lassal indul neki, szándékosan összekavarva nézőit, de ezzel sem lehet gond, mert olyan feszültséget képes a közönségben tartani, hogy le sem lehet róla venni a szemünket. A zenék csodálatosak, de főleg az amikor megkapjuk Paprikát, lenyűgöző, már emiatt egy külön élmény megnézni a filmet. Későbbiekben minden "miért"-re magyarázatot ad a mű, szóval a végére minden kis lényegtelen lyukat betöm. Maga a történet "fölösleges", sokkal inkább a karakterekre fekteti a hangsújt. Konkrétan van benne szó a barátságról, emberi kapcsolatokról, múltról, a tipikus álom-valóság kérdésről, és még a technológia hatásairól is.
A filmet elsősorban azoknak ajánlanám akik már láttak több ehez hasonló filmet, és nem félek leállni gondolkodni a játékidő közben.
Érdekes módszerekker hívja fel a nézők figyelmét, évéhez képest gyönyörű látványvilággal rendelkezik , a zenék külön indokot adnak arra, hogy miért 10/10. (Komoly orgiát okoznak)
A lezárásáról nem szeretnék beszélni, azt döntse el mindenki maga, hogy mit lát, mit nem. Na de az eleje, ahogyan nekivág a filmnek, csodálatos.